Kedves Társkeresők!

Az alábbiakban a mi egymásra találásunk történetét osztanám meg veletek...

Amikor idejöttem az oldalra január első napjaiban, akkor nem is reménykedtem abban, hogy sikeres lesz a próbálkozásom. Fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Nehezen barátkoztam meg azzal a gondolattal, hogy sokan ebből a helyből húspiacot csinálnak vagy a bikákat versenyeztetik...

Természetesen bíztam benne, hogy vannak még olyan hölgyek, akik a tisztesség oldalán állva, tisztességes, komoly szándékkal, feddhetetlen erkölcsi elvekkel és gondolkodással, valamint leginkább érző szívvel rendelkeznek! Hihetetlen nehéz annak a dolga, aki komoly társat keres, hiszen a jó emberismeret is néha kevésnek bizonyul, és a szerencse is szükséges.

Lázasan vezettem a naplómat minden nap, bemutatva kicsiny, szerény, de annál mozgalmasabb életemet. Leginkább a közelben lakó hölgyek adatlapjait nézegettem már-már éjszakába menően, szinte több ezret is talán. Leveleket írogattam szép számmal, amik inkább felhívások voltak arra nézve, hogy olvassatok bele az írásaimba.

Sok levelet kaptam, mert az életemet humorral vegyítve élem, és az írásaimat sokan széles mosollyal olvasták. Köszönöm ezeket a visszajelzéseket utólag is mindenkinek!

Valentin nap volt talán (születésnapom után egy nappal), amikor a tipp rovatban egy kedves szőkésbarna lány mosolygott vissza rám a fényképről. Gyorsan megtekintettem az adatlapját és írtam is neki, még akkor is, hogy tudtam, közel 200 km-re lakik tőlem. Elkezdtünk levelezni és esténként videótelefonálni. Az estékből átnyúltunk hajnalokig tartó szenvedélyes beszélgetésekig, melyekben mindkettőnk számára kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra. Még az sem tántorított el, hogy nagyon messze lakunk egymástól, hiszen a szerelem nem ismer határokat, sem távolságot.

A hatodik nap hajnalán én már készültem egy kis meglepetésre. Igaz, hogy picit engedve a kérlelésnek, elárultam, hogy hamarosan találkozni fogunk. Utólag visszatekintve, magam sem tudom, mi és hogyan zajlott, mert igencsak felgyorsultak az események körülöttünk...

Vasárnap hajnalán, tehát egy héttel azután, hogy a neten találkoztunk élőben és elkezdtünk beszélgetni, térképpel felvértezve autóba vágtam magam egy túlélőcsomaggal, és 200 km levezetése után megérkeztem reggel 8-kor.

Ott álltam a kapujában remegő térdekkel, a gyomrom helyet cserélt a májammal, félsz a lelkemben, majd erőt vettem magamon és telefonon feltárcsáztam a számát, hogy itt vagyok a kapujában. Csak annyit mondott, hogy még 10 perc és jön, még hajat szárít. Aztán megjelent...

Szenvedélyesen átöleltük egymást, és lágyan csókot leheltünk egymás ajkaira. A mennyország kapujában éreztem magam...

Valahogy ezt hivják úgy, hogy szerelem első látásra - higgyétek el, van ilyen! Azóta elválaszthatlanok vagyunk egymástól, amikor csak lehetséges, 2 óra utazás után egymás karjaiban lehetünk és vagyunk is...  

Szeretném megköszönni a gratulációkat, melyeket kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadtam. Teljes szívből úgy érzem, hogy születendő gyermekeim édesanyját sikerült megtalálnom, akivel őszintén remélem, hogy hátralévő életem legboldogabb pillanatai következnek. Kétségeim nincsenek efelől, hiszen az elmúlt napok történései rávilágítottak, hogy ez valóban így lesz....

Még valami: Ő álmaim asszonya!!!

Köszönöm, hogy "meghallgattál", remélem tudtam valamit adni... Richárd és Marietta történetét olvastad.

Köszönjük az oldal összes munkatársának is a kitartó, áldozatos munkáját, melyel lehetővé tették a mi találkozásunkat!!!